CIPŐSDOBOZ AKCIÓ
Ebben az évbe is részt vettünk a MosolyManók adománygyűjtő akcióban. A PontVelem Okosprogram, a GLS és a Máltai Szeretetszolgálat által is támogatott programra sok kisdiákunk hozott cipősdobozokba rejtett ajándékot ismeretlen társaiknak. A meghirdetés után napról napra egyre csak gyarapodott a dobozok száma. Mindenki gondosan összeállított és szépen becsomagolt dobozokat hozott. Volt olyan kisgyerek, aki egyedül 8 doboznyi ajándékot ajánlott föl. A program sikerét bizonyítja, hogy minden eddiginél több, 105 doboz gyűlt össze az iskola könyvtárában, ahol a csomagokat az elszállításig tároltuk.
Örömmel éltük meg a szívet-lelket melegítő önzetlen jóságot, amivel a gyerekek ajándékokat gyűjtöttek ismeretlen társaiknak.
ADOMÁNYGYŰJTÉS
Még tavaly történt, hogy a most hetedik "A" osztályos gyerekek úgy döntöttek, hogy az egymás ajándékozására szánt összeg nagyobb részét adományozásra összegyűjtik és csak jelképes ajándékot vesznek annak, akinek a nevét korábban kihúzták. Akkor az összegyűjtött pénzt a Rex Kutyaotthonnak ajánlották föl, amit az egész osztály részvételével a szünet előtti napon át is adtak a létesítmény vezetőjének.
A tavalyi akciójuk osztályuk keretei között maradt. Az idén viszont azzal az ötlettel álltak az iskola tanulói elé, hogy mindenkinek javasolták, az ajándékozásra szánt pénz nagyobb részét ajánlják föl adományként. Az ötletet azonnal felkarolta az osztályfőnökük, Németh Melinda, és hozzá is láttak a gyűjtéshez. Levelet írtunk a szülőknek és kijelöltük a célt, ahová az adományt szánjuk. Úgy döntöttünk, hogy a Heim Pál Kórház Gyermekonkológiai Osztályának gyűjtünk, aminek apropója, hogy egyik iskolatársukat éppen ott ápolják.
A felhívás megértésre talált. Minden osztály jelezte a bekapcsolódását az adománygyűjtő akcióba. Az akció sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a megadott határidőre 625 ezer forint gyűlt össze. December 17-én délelőtt az osztályfőnök és az osztálytanulóinak képviseletében adtuk át a Gyermekonkológiai Osztály vezető főorvosának az adományt.
Jó volt átélni azt az örömöt, amivel átvették tőlünk az összegyűlt összeget. És jó élmény volt átélni, hogy átadhattam a TÁMOGATÁST. Akkor az már nem csak pénz volt, hanem a SEGÍTSÉG egy gyermek életének megmentéséhez. Felemelő érzés volt a főorvos elismerő és hálás szavait hallani. Büszkeség töltött el, hogy ezt a mi iskolánk gyerekei, tanárai, szülei adták!
Innen is köszönöm mindenkinek, aki segített a gyerekek nemes gondolatát megvalósítani. Elsősorban Melindának és az osztályának, hogy egyáltalán kipattant a fejükből a gondolat. Az iskola közössége egyként állt a kezdeményezés mellé és tett bizonyságot a segíteni akarásról. Reménykeltő, hogy a gyerekeinkben ott él az együttérzés, a támogatni akarás nemes gondolata.
Lévai András, intézményvezető