Állatok Világnapja, 2022
Október 4-én került megrendezésre „szokásos” Állatok Világnapi programunk.
Az első évfolyamosok - egy előadó segítségével - különböző hüllőkkel ismerkedhettek meg. Nem csak szemlélhették őket: a foglalkozás alatt egy kaméleon mászkált a faágon, teknős sétálgatott a padok között, végül pedig egy igazi kígyót is a nyakukba vehettek a bátor gyerekek.
A második évfolyam, egy öt állomásból álló akadályversenyen vehetett részt a kisudvaron. Itt minden érzékszervüket és tudásukat próbára tehették. Volt állathang felismerés, hüllő és tojás párosítás, állat felismerés szem és láb alapján, tapintás alapján állat felismerés, végezetül pedig egy akadálypályán kellett végig menniük, de ebből csak annyit láttak, amit egy légy, vagy egy kaméleon láthatott volna.
A harmadik évfolyam idén a Farkaserdőben vetélkedett. Csapatokban oldottak meg feladatokat: kirakót, egy erdei képet alkottak és megtöltötték állatokkal lelőhelynek megfelelően, találós kérdésekre válaszoltak, matekoztak...
A negyedikesek pedig megismerkedtek a méhek életével, interaktív formában. Abban a szoros együttműködésben kellett megoldaniuk feladatokat, ahogy a méhek működnek azzal a nehezítéssel, hogy látásuk egy méh látásának imitálására alkalmas eszközzel korlátozva volt.
Az eseményről Budai Balnka készített egy videó összeállítást. Megtekintéshez kattints ide!
Nagy Dóra, tanító