Elment egy kolléga...

"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek."
(Juhász Gyula)

Emlékét megőrizzük.

Búcsú Margótól

Bár mindenki tudja, aki megszületik, az egyszer el is távozik a földi létből, azért az ember ezt a tényt nem könnyen veszi tudomásul. Főleg akkor nem, amikor tragikus hirtelenséggel, váratlanul megy el közülünk valaki, akit sokan ismertek és sokan szerettek.

Döbbenten hallgattuk a hírt, Margó váratlanul elment. Zavartan és értetlenül tekingettünk egymásra, nem hittük a hihetetlent.

Pár hete még együtt számoltuk össze szolgálati éveit a nyugdíjazásához. Nagyon készült a visszavonulásra, várta és vágyta a pihenést. Ott van az asztalomon a meg nem válaszolt kérvénye, s most már örökre intézetlen marad…

Ez volt – minden értelemben – az utolsó tanéve.

Majd négy évtizedet töltött a pedagógus pályán. 1977-ben szerzett diplomát a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, és még abban az évben munkába állt. 15 évet dolgozott a Kontyfa utcai iskolában, majd 1992-ben átjött hozzánk az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskolába.

Egy év híján negyedszázadot dolgoztunk együtt.

Biztató szavaival, elismerő simogatásaival sok kisgyereket segített át az iskolakezdés nehézségein. Tanítási feladatait nagy odafigyeléssel, örömmel és lelkesedéssel látta el, de napi munkája mellett támasza volt a pályakezdő tanító kollégáknak is.

Rövid ideig a vezetői munkámban is segítségemre volt. Az utasítgatás, a mások irányítása nem az ő világa volt. Ő segíteni, támogatni szeretett. A kollégák és a gyerekek között érezte jól magát. Néhány éve napközis feladatokat látott el.

Gyerekek iránti szeretetét, elhivatottságát mindannyian megtapasztalhattuk.

Segítőkész, jó kollégánk volt. Megértő szép szavaiért, emberségéért szerették mind a gyerekek, mind a kollégák. Töretlen optimizmusa, tisztasága számunkra is példa lehet.

A szó legnemesebb értelmében a jó és tiszta embertől búcsúzunk, kinek lelkét nem mérgezte irigység, rosszindulat vagy gőg. Elfogadta, amit az élettől kapott, de nem volt nagyravágyó.

A mindig derűs, vidám Margó tele volt humorral, jókedvvel. Emlékeztek hányszor csordult ki könny a szemünk sarkából a jóízűen előadott történeteitől?

Sosem láttuk őt szomorúnak, pedig neki is voltak fájó gondjai.

Javíthatatlan optimista volt.

Mindig volt mindenkihez egy kedves szava, egy érdeklődő őszinte kérdése. Sosem mulasztott el megjegyezni egy dicsérő szót, elismerést. Néha gyermeki naivsággal csodálkozott a világra és hálás volt minden jóért, amit kapott és ő is csak jót, kedveset adott. Sosem volt haragtartó, hamar megbocsátott.

Most elment ő közülünk, de nem tűnik el. Úgy tett, mint Weöres Sándor versének tóba siető patakja:

„Emberkém, nem halok meg ott,
nagy víz borít rám fény-síkot,
nem vész el egy cseppem se, nem,
csak nem lát többé senkisem.”

Tudjuk, hogy pótolhatatlan, megismételhetetlen lénye fájó űrt hagy kedves családjában, rokonaiban, barátaiban, kollégáiban, tanítványaiban, mindannyiunkban – mégis az a sok szeretet adjon erőt hiánya elviseléséhez, amely ennyi éven át végigkísérte őt.

Az alábbi idézet adjon vigasztalást mindannyiunknak:

„Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog…
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.” (Mary Elizabeth Frye)

Margó!

Búcsúzik Tőled a Szűcs Iskola valamennyi dolgozója, tanulója és a szülők közössége.
Áldott emléked megőrizzük!
Isten nyugosztaljon!