Február 14-én tartottuk az iskolai farsangot. Az elmúlt években kialakított hagyományokhoz igazodva az alsó tagozat és a felsösök külön és más-más elképzelés szerint szervezték a farsangjukat.
Az alsósok már reggel beöltöznek a jelmezeikbe, így aztán egész délelőtt maskarában vesznek részt a tanórákon is. Próbatétel ez a szülői kreativitásnak, hiszen némi határt szab az ötletelésnek, hogy az elképzelt jelmez-kreációnak ki kell bírnia az egész napot és kellően kényelmesnek kell lennie, mivel egész délelőtt jelmezben ülnek a padokban is a gyerekek.
Sebaj! A farsangi hangulatért mindent megtettek a szülők, a gyerekek és a tanító nénik is. Öröm volt látni a színes kavalkádott az osztályokban és szünetekben a maskarában folyosóra kitóduló lurkókat. A délelőttöt többnyire az osztálytermekben töltötték a kisebbek, de ebéd után a tornateremben előbb az első-második évfolyamosok, majd később a harmadik és negyedik osztályosok is felvonultak jelmezeikben a többiek előtt. A fevonulásukat közös táncmulatozással zárták. Majd az osztálytermekben elfogyasztották a farsangi finomságokat.
A felsősök farsangja délután kezdődött, de már napokkal előbb lázas készülődés tartotta izgalomban a felsősöket. A farsangra komoly feladatot kaptak. Minden osztály a XX. század valamelyik évtizedét vagy egy jövőbeni évtizedett húzott, amihez csoportos jelmezes bemutatót kellett tervezniük és bemutatniuk. Így lehettek a felvonulók között a harmincas évek válságát idéző munkát kereső szendvicsemberek, a Titanic szalonjában csevegő, orrukat fennenhordó előkelőségek, a hetvenes évek discó-királynői, de rövididőre visszazökkentünk vahová Európába is.
Természetsen a felsős farsang "hivatalosan" az idén is a bálkirály és bálkirálynő választással indult. A titkos szavazással megválasztott nyolcadikos pár a koronázás után "páhyolból" nézhette végig társaik látványos felvonulását és a vidám jeleneteket.
Az idei csoportos jelmez ötlete nagyon jól bevált. A csoportos jelmezek szinte valamennyi tanulót beöltözésre késztették és a színvonalas bemutatók némelyike olyan telitalálat volt, hogy a közönséget is magukkal ragadták, bevonva őket is a produkcióba. A legtöbb produkciót mesteri módon rakták össze az osztályok. Stílusosan megválasztott, nagy gondossággal elkészített jelmezek kiválóan adták vissza az évtized hangulatát. Egyáltalán nem volt könnyű helyzetben a zsűri.
A jelmezes bemutatót követően kezdődött az aulában a tancos-büfés mulatozás, ami egészen estik tartott fergeteges hangulatban. A farsangunkról készült képes összefoglalót a fotóalbumban lehet megnézni.
Minden résztvevőnek, minden szervező pedagógus kollégának köszönjük mind az alsós, mind pedig a felsős kiváló karneváli hangulatot.
Lévai András,
intézményvezető