A pedagógusok és felsőévesek segítségével számos programban vehettek részt a 4., 5. és 6. évfolyam diákjai. Nem csak a különböző versenyek keltették fel a tanulók érdeklődését, ami megidézte az ünnep hagyományait (pl.: tökfaragás, jelmezek), de számos kreatív játékos programban is részük lehetett, ahol kígyózó sorokban állva próbáltak szerencsét, hogy osztályaiknak minél több matricát szerezhessenek a csapatversenyeken, vagy csupán élvezzék a játék örömét. A boszorkányos célbadobóstól, a Sikoly maszkos kirakóson át, a szellem girlandig minden ízében megjelenítette és átadta a Halloween-i kultúrát a megjelent 175 tanulónak, akik együtt tudtak így ünnepelni az iskola keretein belül.