Karácsonyi hangverseny, 2018

Karácsonyi mese

Kedves Olvasó! Hajolj kicsit közelebb, elárulok most neked egy igazi bennfentes szűcsös titkot! Olyan titok ez, amit talán még a Szűcsbe járó diákok sem ismernek, sőt, még a tanárok többsége sem! Kíváncsi lettél, igaz? Olvasd el a mesét!

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kismanó az Északi-sarkon. Szücsinek hívták, mely nevet bizony mindenki jól ismerte a környéken, olyan rakoncátlan manócska volt ő már egész pici korától kezdve. Minden vágya volt a Mikulás gyárában dolgozni, játékokat gyártani a világ gyermekeinek, ha majd egyszer felnő. De annyira rendetlen volt, annyi bajt okozott figyelmetlenségével és folytonos rosszcsontkodásával, csínytevéseivel, hogy amikor eljött az idő, sajnos nem felelt meg a játékgyártó vizsgán. Mikulás persze így is adott neki egy esélyt, mert az mindenkinek jár! Szücsi azonban már az első munkanapján véletlenül eltört néhány ajándékot, sietségében fellökött több munkatárs manót, kiöntötte a pillanatragasztót (na jó, az szándékos volt, mert nagyon viccesnek találta, amikor beleragadt a gyárvezető főmanó szakálla), sőt végül majdnem felgyújtotta a gyárat is, amikor rövidzárlatot okozott egy égősor vezetékében. Szücsi nem dolgozhatott hát a gyárban, ezt a Télapónak is be kellett látnia.

De mint tudjuk, mindenkinek vannak rejtett értékei, ha elég mélyre ásunk. Télapó pedig nagyon jó emberismerő, úgyhogy rögtön tudta, mi lesz a megoldás! Szücsi imádta a gyerekeket, úgyhogy Télapó felajánlott neki egy hosszú utazást, s megígérte Szücsinek, ha vele tart, az út végén olyan meglepetés éri, ami biztosan felvidítja majd. Amikor jó pár évvel ezelőtt nekivágott éves ajándékosztó karácsonyi körútjának, kivételesen nemcsak a Jézuska tartott vele, hanem Szücsit is felültette a szánra és egészen Újpestig hozta őt, az Ugró Gyula sor elejére, egy nagy, háromszintes épület elé. Amikor megérkeztek, Szücsi még nem tudta, minek kellene örülnie, hiszen az épületben sötét volt és a környék szörnyű csendes volt, sehol senki, úgyhogy elég ijesztőnek tűnt a helyzet. Ám Télapó megnyugtatta, körbevezette az épületben és elmesélte neki, hogy ez a Szűcs Sándor Általános Iskola. Egy olyan hely, ahol néhány nap múlva gyerekzsivaj tölti majd be a termeket, kisdiákok fognak futkározni a folyosókon, amikor pedig megszólal a csengő, rengeteg érdekes dolgot lehet megtudni a világról, amiket kedves felnőttek fognak elmesélni, akiket tanároknak hívnak. Szücsinek nagyon megtetszett a gondolat, ezért életében először türelmesen várta a téli szünet végét, hogy találkozhasson azzal a sok gyerkőccel.

Szücsi manó nem csalódott, az első perctől kezdve imádta új életét az iskolában. Egy baj van csak, hogy akárcsak a Mikulás vagy a Jézuska, Szücsi is láthatatlan, így az iskola tanulói és dolgozói talán még soha nem is hallottak róla. Hogy akkor én mégis honnan ismerem? A válasz egyszerű, s ha jobban belegondolsz, már Te is találkozhattál vele, csak lehet, hogy észre sem vetted. Szücsi természete nem változott, továbbra is keresi a huncutságok újabbnál újabb formáit, soha nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem a csibészkedésre. Így amikor valaki megbotlik a folyosón, kiönti az üdítőjét, kifolyik a tollából a tinta, leejti a szendvicsét, hirtelen elfelejti a választ a tanár kérdésére, vagy nem találja a radírját, esetleg elmegy a net, vagy nem működik az aktívtábla, az biztosan Szücsi manó műve! De Szücsi, bár imád kacarászni a stiklijein, nem gonosz manó! A segítségnyújtásban éppannyira örömét leli, így aztán sokszor ő súgja a gyerekek fülébe a választ egy nehéz dolgozatnál, ő akadályozza meg, hogy leessenek a lépcsőn, amikor nem figyelnek oda, neki köszönhető, hogy még pont maradt egy utolsó süti a büfében, amire már órák óta fájt a fogunk, ő tereli mellénk legjobb barátunkat, amikor a legnagyobb szükségünk van egy kis beszélgetésre, ő csal mosolyt a szembejövő arcára, hogy mi is felviduljunk, és ő suttogja a legpompásabb játék- és legtutibb programötleteket a tanároknak is.

Így lett a Karácsonyi Hangverseny is, mely minden évben nagy sikernek örvend, hiszen tehetséges tanulóink előadásainak köszönhetően garantált a meghitt karácsonyi hangulat megalapozása! Aki esetleg idén pár másodpercre levette pillantását a gyerekekről és az Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánia impozáns templomának belső terét is szemügyre vette, az talán még azt is észrevehette, hogy a háttérben lévő egyik angyalszobor szárnyán mintha furcsa árnyék játszott volna. Nos, ez azért lehetséges, mert Szücsi manó ide is elkísérte kedvenc kisdiákjait és bizony végigszurkolta az előadást az angyal szárnyain ücsörögve. Szerencsére most még a turpiskodást is sikerült visszafognia, úgyhogy mindenki nagyon ügyesen szerepelt! Azt pedig utólag sem volt hajlandó elárulni, hogy melyik volt a kedvenc előadása, mert mindenkit egyformán imádott. Szücsi mindig vidám, nem egy sírós fajta (a suliban is csak akkor szontyolodik el néha, ha káromkodást hall, ha a gyerekek bántják egymást, vagy ha valaki egyes dolgozatot ír), de a karácsonyi műsoron még ő is meghatódott. Nagyon tetszettek neki a hangszeres fellépések, legyen szó trombitáról, zongoráról, citeráról, vagy azokról a színes rudakról, amiket néha ő is ki szokott próbálni esténként az énekteremben, amikor senki se hallja. Lenyűgözték a versek, melyeket ő képtelen lenne fejben tartani. Egy percre be is szállt a picik hópihe táncába, de nem tudta követni a koreográfiát, úgyhogy inkább visszaült a helyére, nehogy valaki megbotoljon benne. Behunyt szemmel élvezte a másodikos kisangyalok énekét. Tátott szájjal figyelte egyik kedvenc meséjének, a Diótörőnek a feldolgozását, és nagyon élethűnek találta a betlehemes játékot is, márpedig, ha valaki, ő már csak tudja, hiszen a Jézuskát is személyesen ismeri! Próbált az énekkarral is együtt énekelni, de a tanári kórussal közös produkció alatt már annyira elérzékenyült, hogy egy zsepit is elő kellett vennie, hogy letörölje a könnyeit (bár állítása szerint csak belement valami a szemébe…).

Ezúton is köszönjük Szücsi manónak a remek ötleteket, de hogy létrejöhetett a Karácsonyi Hangverseny, az azért korántsem csak az ő érdeme! Sőt, bár szereti learatni a babérokat, azt még ő is elismeri, hogy a munka oroszlánrészét a fantasztikus felkészítő tanárok végezték, akiknek a téli szünet előtti hatalmas év végi hajtásban még erre is maradt ideje, türelme, energiája, kitartása és lelkesedése! Meg persze legfőképpen hála illeti azokat a bátor fiatalokat, akik szintén fáradtságot nem ismerve gyakoroltak, majd ki mertek állni a tömött sorok elé műsorszámaikkal!

Szücsi manó köszöni, hogy ezzel a december 20-i késő délutánnal ismét karácsonyi hangulatba varázsolták őt a szűcsösök, és alig várja, hogy újra láthassa a gyerekeket és a tanári kart, az iskola dolgozóit egyaránt! De tudja, mennyire várva várt és bizony megérdemelt most mindnyájuknak a pihenés, úgyhogy teljes szívéből kíván mindenkinek szeretetteljes, békés karácsonyi ünnepeket és még szebb, még sikeresebb, boldogságos 2019-es új esztendőt! Ha pedig az ünnepek alatt történnének furcsaságok: odaég a mézeskalács, kifut a halászlé, kialszik az égősor, nem azt az ajándékot kapjuk, amire a legjobban vágytunk… vagy épp pont fordítva: a legtökéletesebb karácsonyunkat éljük át 2018-ban, akkor se lepődjünk meg! Szücsi ugyanis azt üzeni, elég unatkozós fajta, úgyhogy lehet, hogy a hosszú szünetben azért ellátogat annyi szűcsös családhoz, amennyi csak belefér!

A mesét Nagy Szilvia tanárnő írta.