Külföldi hallgatók az iskolában

Aki sokkal több nekünk, mint egy vendégdiák

Nagyon hirtelen csöppent az életünkbe. Nem tudtam, milyen lesz egy idegen lánnyal 6 héten át megosztani a mindennapjaimat. Nem tudtuk, milyen lesz Tati… Azt sem tudtam, hogy mit tud Magyarországról, Budapestről és a magyarokról.

Az első pár nap kérdezősködéssel és a laptopjainkon fotók nézegetésével telt.

A legkülönösebb számára a hideg volt, amit egy megfázással is igazolt. Így az iskolánk után az első dolog, amit megismert, a forró te és a Neo Citran volt. Emiatt az első napokat itthon töltöttük, és csak ismerkedtünk egymással: a brazil-magyar ételekkel, szokásokkal, divattal, hogy mért pont az országunkat választotta… Mesélt nekünk a családjáról és barátjáról.

Eljött velem az edzésemre, ahol artista és légtornászképzés folyik. Ettől igen elámult. Másnap egy kis belvárosi csavargás volt hármasban: a nővérem, Bekka is velünk tartott. A Hősök tere és a Városligeti Műjégpálya esti látványa még egy pesti lakos számára is fantasztikus! Ebből alakult a következő nap, ami korcsolyázás volt a Káposztásmegyeri Jégpalotában. Eddig még jégkockánál nagyobb jéggel nem igen találkozott. Így aztán a jégpályával és a korcsolyával sem. A korizás nehezebb volt, mint hitte. Nővéremék barátainak segítségével összekapartunk egy nagyobb mennyiségű „havat” amiből elkészítettük élete első hógolyóját és hóemberét. Ezeket csupasz kézzel fogdosta és imádta.

Hétvégente a csoporttársaival, akikkel ide érkezett programokat szervezett; Bécsbe, Prágába és Párizsba. Mindig élményekkel telve és fáradtan ért haza, ilyenkor elmesélte, hogy milyen volt, és képeket is mutatott hozzá. Párizsból ajándékot is hozott nekünk, egy pici Eiffel torony makettet.

Nagyon csúnya, rossz időben a brazil klímát az Aquaworldben próbáltuk biztosítani, vagy a konyhában ügyeskedtünk. Ő megismertetett minket a Brigadeiro golyóval, mi őt a palacsintával és néhány magyar étellel, amit jóízűen és szívesen evett. Az édességek közül a Tiramisu lett a kedvence.

Edzőimtől tiszteletjegyeket kaptam a Fővárosi Nagycirkuszba ahol ők is felléptek. De mi nem a főbejáraton jutottunk be, hanem a fellépőkkel az állatok között. Fotózkodtunk az elefánttal, aztán a legjobb helyről nézhettük az előadást. Mikor a cirkuszból kiléptünk, hófehér volt az egész város. Egyszerűen gyönyörű volt a Városliget, nagy pelyhekben hullt a hó, és ennek köszönhetően megélte élete első hócsatáját. Jártunk a hídjainkon a városban, az ő ismerőseivel, akiket mi is megismerhettünk. Ellátogatott a Barlangkórházba és a Citadellához is.

Még karácsonyra kaptam 3db Cirque du Soleil jegyet a Sportarénába. Ez egy világhírű artista társulat, amit ő is ismert, és volt már egy másik előadásukon öt évvel ezelőtt. Látva az előadást egyhangú véleményünk született: életünk legjobb élménye volt az az este.

A gyönyörű Széchenyi fürdőbe is ellátogattunk. Az éjszakai fürdőzés a -2°C-ban, a 38°C-os vízben, hókupacok között - még nekem is fenséges érzés volt.

Egy pesti lakos Budapestet már sok oldalról, 4 évszakban és többféleképpen láthatta. Nekem és családomnak az esti dunai hajózás eddig kimaradt. A Dunáról nézve, Buda és Pest közt hajózva a városkép páratlan látványt nyújtott. A több nyelven szóló, fejhallgatón át hallgatható idegenvezetés Tati számára tökéletessé tette az élményt.

Az idő nem volt mindig a legtökéletesebb, és nem mindig értettük meg egymást, de ennek ellenére nagyon összenőttünk vele ez alatt a 6 hét alatt. Sokat tanultunk tőle, és ő is tőlünk. Tanítottunk neki néhány magyar szót, és ő is nekünk Portugál szavakat.

Az utolsó napon a becsomagolás és a reptérre vezető út csendesen telt. Az utolsó perceket sírva és ölelve töltöttük. Nem volt jó… Mint ahogy a másnap reggel sem, amikor nélküle készülődtem iskolába.

Nagyon szívesen látnánk vendégül újra. Szeretnénk még találkozni vele. Lassan egy hónapja elment, de azóta is naponta írogatunk egymásnak.

Reméljük, hogy még találkozunk!

SEE YOU SOON! Liza (Maklári Eliza 8.a)

Dhila Indonéziából érkezett

Dhila szerdán érkezett meg hozzánk az előző családjától. Két hete érkezett az iskolánkba és nagyon vártuk őt, hogy hozzánk költözzön. Aznap este a vacsoránál sokáig beszélgettünk, ismerkedtünk, de sajnos az idő közbeszólt, mennünk kellett lefeküdni. Másnap együtt mentünk iskolába, és iskola után együtt jöttünk haza busszal. Kicsit izgultam, hogy fogunk tudni beszélgetni, de sikerült megértenünk egymást hamar.

Csütörtök este színházba mentünk. Az Experidance társulat Ezeregy év c. előadását néztük meg. Még Karácsonyra kaptuk a jegyet rá, de mikor megtudtuk, hogy Dhila velünk fog lakni az előadás idején vettünk neki is egyet. Ez a darab Magyarország történelmét mutatja be tánccal és zenével. Az előadás és a büfében vásárolt perec is nagyon tetszett neki.

A hétvégére Rómába utazott, hogy körbenézzen Európa más városában is. Nagyon örültünk, amikor hazajött hozzánk. Azon a héten már sokkal többet tudtunk beszélgetni, egyre jobban megismertük őt. Nagyon kedves, érdeklődő lány volt Dhila. Rómából és az előző heti kirándulásáról Párizsból is hozott egy plüss Mickey egeret, ugyanis kiderült, Indonéziában Mickey egér gyűjteménye van, amelyek mindegyike más-más országból származik.

A következő csütörtökön szolgálatban voltunk a Gyermekvasúton a testvéremmel, így arra gondoltunk, hogy aznap Anya és a húgom feljönnek Dhilával meglátogatni minket és megmutatják neki Budapest egyik nevezetességét. Szerencsére szép idő volt aznap a vonatozáshoz. Szerintem nagyon tetszett neki a kirándulás.

Dhiláról időközben az is kiderült, hogy nagyon gyorsan tanul magyarul. Rengeteg szót és kifejezést tanult meg az alatt az idő alatt, amíg nálunk volt. A kedvence egy magyar nyelvtörő volt, amit még a Dudás családnál tanult meg. Kívülről tudta a buszmegállók nevét a 220-ason, és a metróban sokszor hallható „Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak !”- mondatot. Ezekről mindig ő fog ezek után eszembe jutni. Dhilával sokat lehetett beszélgetni, fényképezni, játszani. Kedvencünk egy logikai társasjáték volt, amihez nem kellett sok nyelvtudás, mégis rengeteget nevettünk.

Pénteken elmentünk a Jégpalotába korcsolyázni. Csakúgy, mint Tati, ő sem látott még havat, jeget soha. Mivel korcsolyapályák sincsenek Indonéziában a korcsolyázást sem próbálta ki még soha. Érdekes volt látni, hogy először csak nézte miként koriznak a többiek a pályán, és a kezdeti bizonytalan lépések után elindult ő is. Úgy korizott, hogy senki nem gondolta volna, hogy életében először állt jégen. Nagyon élveztük azt az estét is!

Szombaton, Szentendrén a Skanzent néztük meg. Közös programot szerveztünk a Dudás családdal, akiknél előttünk lakott. Kellemes délelőttöt töltöttünk együtt, megmutattuk Dhilának a régi magyar népművészetet, életmódot, házakat. Délután Szentendre belvárosát jártuk be. Dhilának minden tetszett, szívesen nézett meg mindent, mert nagyon másként élnek Indonéziában. Mialatt itt volt nálunk sok érdekességet tudtam meg Indonéziáról, arról, ahogy ott élnek az emberek. Másnap is kirándultunk egyet. Először Visegrádra látogattunk el, ahol a Fellegvárat néztük meg. A vár kertjében maradt egy kis hó, pont annyi, hogy jó kis hócsatában lehetett része, aminek nagyon örült Dhila, mert ez igazán újdonság volt neki. A várban sokat fényképeztünk, és fényképezkedtünk. Sok emlékkel tért haza innen is. A Fellegvárból átmentünk a bob pályára, ahol kipróbáltuk Dhilával a bobozást. Igaz kicsit hideg volt hozzá, de mégis nagy örömet okoztunk neki a programmal.

Visegrádról átautóztunk Esztergomba, ahol megnéztük a Bazilikát és ott is sokat fényképeztünk. Beesteledett és az eső is eleredt, de még átsétáltunk a Mária-Valéria hídon, csakhogy elmondhassa Dhila, hogy Szlovákiában is járt. Mivel ott nincsenek szárazföldi országhatárok, azt nagyon élvezte, hogy egyik országból a másikba lépegethet a híd közepén.

Az iskolában is több órán voltunk együtt. Érdekesek voltak azok az órák, amelyekre Dhila is bejött. Dhila bemutatta az országát egy prezentációban, mesélt arról, hogy tanulnak ott a gyerekek, milyenek az iskolák, hogy ott egyenruhát hordanak a tanulók. Kérdezhettünk tőle, persze néha szükség volt Éva néni segítségére. Megtudtuk, miért visel kendőt, hogy milyen vallások vannak Indonéziában. Milyen ételeket esznek és mi az ő kedvenc étele. Ezekről otthon is sokat mesélt.

Hétfőn hajókázni mentünk a Dunára, de itt Dhila indonéz barátai is csatlakoztak hozzánk. Ők is ugyanazzal a programmal kerültek Budapestre, mint Dhila és Tati. Mire elindultunk beesteledett, így a kivilágított Budapestet láthatták, ami még magyar szemmel is gyönyörű volt! Nagyon sok fénykép készült és szerintem mindenki sajnálta, hogy olyan hamar vége lett az útnak.

Sajnos egyre közeledett a hazautazása napja. Mivel ajándékokat szeretett volna még vásárolni, egyik délután elmentünk a Vásárcsarnokba. Az odafele úton utaztunk a még nekünk is új négyes metrón, megnéztük a Szabadság-hidat, és a Gellért-hegyet. Nekem nagy élmény volt így turistaként bejárni Budapestet. A legnagyobb feladatunk egy magyar plüss Mickey egér beszerzése volt, de végül találtunk egyet egy játékboltban, és vettünk hozzá egy kokárdát, azt tűztük rá.

Csütörtök este volt a búcsúesténk. Nagyon szomorú este volt, mert sajnáltuk, hogy elutazik, de annak nagyon örültünk, hogy velünk töltötte ezt a két és fél hetet. Este még megmutattam neki az oboát, a hangszert, amin játszom. Dhilának nagyon tetszett az ismeretlen hangszer. Mint mindent ezt is szívesen próbálta ki.

Másnap kikísértük őt a reptérre. Ennél jobban még semelyik búcsúzkodás nem fájt, mint ez, mert végülis „nővérem” repült el a világ másik végére. Dhila családtaggá vált nálunk. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, naponta írunk, beszélünk, de nagyon hiányzik nekünk. Remélem, még találkozom vele! Nagyon örülök, hogy megismerhettem őt és hogy a családunk részévé vált.

Ajanidisz Teodóra 6. a