Madarak és Fák Napja

2021.06.08
Környezeti neveléssel foglalkozó iskolaként örömmel vállaltuk a kerületi Madarak és Fák Napja vetélkedő megrendezését.

Sok évvel ezelőtt, amikor a környezeti nevelést még csak elkezdtük (a 90-es évek közepe vége) szerettünk volna minden évben olyan vetélkedőt szervezni a gyerekeknek, ami a tantárgyi ismeretek helyett, inkább a gyakorlati tevékenységre és a kapcsolódó egyéb ismertekere épít. Akkor néhány évet élt meg a kezdeményezésünk, majd támogatók és kapacitás hiány miatt elmaradt.

Ezért is volt öröm az idei tanévben az a kezdeményezés, hogy szervezzük meg a kerületi Madarak és Fák Napja vetélkedőt.

illusztracio-2018.jpg

Örömmel tettük és reméljük ebből lehet majd hagyományt teremteni. A részt vevő iskolák pedagógusai is ennek a reménnyüknek adtak hangot. Úgy legyen!

A vetélkedőről szervező kollégáim készítettek egy rövid leírást.

"A Szűcs Sándor Általános Iskolában 2018. május 10-én lezajlott a Kerületi Madarak és Fák Napja vetélkedő.

Nagy izgalommal és dekoratív plakátokkal készültek a versenyzők. A jó hangulatú vetélkedésen bizonyították a tanulók, hogy a madarak hangját és küllemét, valamint a fákat is remekül ismerik. A komplex feladatok között egy kis matematikai és magyar feladat is megbújt, amelyek a természettel voltak kapcsolatosak.

Szoros küzdelemben végül az Újpesti Homoktövis Iskola csapata győzedelmeskedett.

Köszönjük a lelkes 4. osztályos csapatoknak és felkészítő tanáraiknak a kiváló munkát és jövőre is várjuk a természetkedvelő gyerekeket!"

Gyimesi Gyöngyi és Prófuszné Horváth Mónika szervezők

Vissza a hírekhez