Mazsolaavató 2019
Talán azt gondolhatnánk, hogy négy év alatt kiismerheti annyira iskoláját egy kisdiák, hogy sok újdonság már nem érheti, hát még ha már nyolcadikos! Szeptember 13-án, pénteken azonban 5. és 8. évfolyamosainknak olyan rendhagyó osztályfőnöki órában lehetett része, amilyen még sosem volt iskolánkban. A baljós dátum ellenére mindenkit csakis kellemes meglepetések értek, vidámságból nem volt hiány első (és a nagy sikerre való tekintettel kétségtelenül nem utolsó) Mazsolaavatónkon.
Becsöngőkor hat osztálynyi kíváncsi tekintetű tanulónk ballagott le osztályfőnökeikkel a tornaterembe, ahol eleinte még mindenki megszeppenve üldögélt a bordásfalak mentén. Friss felsős ötödikesek és „nagyöreg” nyolcadikosok vizslatták egymást a terem két széléről, majd megérkezett DÖK-vezetőnk, Dora Zsuzsa néni, aki rögvest gondoskodott róla, hogy a kezdeti távolságtartás elillanjon. Hatféle csapatépítő játék következett, melyek során pontokat csakis együttműködéssel szerezhettek a gyerekek. Néhány percre herceggé, sárkánnyá vagy királylánnyá változtak a csapatok a rendhagyó kő-papír-olló játék közben, majd különböző ügyességi, gyorsasági és erőpróbákon kellett teljesíteni a pályát, hol egymás cipelésével, hol karikával nehezített páros futással, hol terpeszben vonatozással. Az ötödikesek toalettpapírral múmiává varázsolhatták a nyolcadikosokat, valamint zsinórról csokit habzsolhattak bekötött szemmel.
Az alkalom végére szertefoszlott a tartózkodás, a bizonytalan közeledés végül hatalmas hangzavarba, szurkolásba, barátkozásba, szórakozásba csapott át, melynek végeztével mindenki finom nyereményekkel távozhatott, illetve büszkén kijelenthettük, hogy immáron az ötödikes kis mazsolák is teljesértékű tagjai lettek felső tagozatunknak. Reméljük, hogy az együttműködés, az egymás segítése továbbra is megmarad, mi pedig ígérjük, legújabb hagyományunkat jövőre megismételjük!
Nagy Szilvia