Sportnap

2021.06.03
A korábban "Fater-kupa" néven indult szombat délelőtti sportnap, mára jelentős "családi" eseménnyé nőtte ki magát.

2012. február 18-án, reggel 8 órakor kezdetét vette az idén már nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Vándor kupa, a Szűcs Sándor Általános Iskolában. A programokat a SZÁDSE megbízásából, Kátai Tamás és Vargáné Balogh Zsuzsanna, az iskola testnevelő tanárai szervezték.

fater-kupa-01honlapra.jpg

Ennek a rendezvénynek már hagyománya van az intézményben. Mint eddig, most is szép számmal vettek részt szülők, gyerekek és az iskola tanulói egyaránt. Közel 80 fős szülői csapat és ugyanennyi gyermeksereg képviseltette magát a megmérettetéseken. Különféle sportágakban próbálhatták ki magukat a résztvevők.

Elsőkként a szülők közül az anyukák mutatták be, miként vezetik a palánkhoz a kosárlabdákat. A látottak biztosítottak arról, hogy igazán tehetséges „amazonokkal” büszkélkedhettek a csoportok. Miután az édesanyák kellőképpen elfáradtak, következtek a családfők, akik labdaterelési praktikáikkal színesítették a football küzdelmeket. Összesen hat csapat mérkőzött meg. A csapatok az osztályok szerint alakultak, amiből egyet a 8-dik évfolyamos diákok tettek ki. Míg a szülők sportoltak, addig a gyerekek sem tétlenkedtek, ping-pongozással töltötték idejüket.

A kifáradt és megpihent játékosokat a 7-dik osztályos szülők láttak el mindenféle finomságokkal, emellett minden sportoló kapott egy megérdemelt csokoládét.

A 100.000 Ft értékben vásárolt sportszerek (kosárlabdák, ping-pong ütők, foci labdák stb.) a helyezések alapján kerültek kiosztásra.

fater-kupa-02-honlapra.jpg

A szülők együttesei közül az első helyezést a felső tagozatos, a második helyezést az 1. osztályos, a harmadik helyezést a 4. osztályos szülők nyerték meg.

A hagyomány jövőre ugyanitt, ugyanekkor folytatódik…!

Cs. Kis Gabriella

Vissza a hírekhez