Témahét, 2019

Témanapok a Szűcsben

Már legalább egy órája bolyongtam iskolánk aulájában, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb társasjátékokat nézegettem, amikor a következő beszélgetésre lettem figyelmes:

- Nézd anyu! Ez itt az iskolánk. A tetejére napelemeket készítettünk, mert nálunk ezek biztosítják az áramot! Néhány sajnos elromlott, de ha ügyesen végigjátsszuk a játékot, a végére megjavulnak! Ha ezek újra működnek, akkor védjük környezetünket.

Észrevétlenül arrébb sétáltam egy másik társashoz, amikor szintén érdekes beszélgetésbe csöppentem bele. „Mi szélturbinákat készítettünk, meg olyan házakat, amelyeket a föld hőjével fűtenek. A bábukat pedig kicsi PET palackokból készítettük.”

A tavaszi szünet előtti utolsó nap délutánján tele volt az iskola szülőkkel, akiknek büszkén mutatták be és meséltek a kis diákok az elmúlt három nap eseményeiről és az általuk készített társasjátékokról. Én pedig mindeközben megpróbáltam pontozni, értékelni, de egyáltalán nem volt könnyű dolgom, mert iskolánk diákjai és tanáraik, ebben az évben is túlszárnyalták a témanapokkal kapcsolatos elképzeléseinket.

Merthogy ismét témanapok voltak épületünkben. Nem központi témahét, hanem olyan szűcsös módon megtartott témahét. Olyan, ahol együtt dolgozik kicsi és nagy. Olyan ahol nem kell tanórákon padban ülni. Olyan, ahol lehet beszélgetni, vitatkozni, új barátokat keresni és közben kreatívan dolgozni. Olyan, ahol nem a tanárok vigyáznak a kicsikre, hanem nagy nyolcadikosok. Olyan, amelyre már november óta készülünk. Olyan, ahol a leleményesebb csapatkapitányok taktikai harcot vívnak, hogy kik kerüljenek a csapatukba, mert ők már tudják, hogyha sikeresek szeretnének lenni, muszáj együttműködő és talpraesett gyerekeket toborozni csapatukba. Olyan, ahol a tantestület tagjai mentorként segítik a gyerekeket. Ha elakadnak, ötleteikkel, kitartásukkal ösztönzik őket.

Nem volt könnyű három nap, hiszen miközben készült az ökotársasjáték, jutott idő szurkolásra, sétára, nevetésre egyaránt. Szurkoltunk a levegővel működő kishajóknak a Szilas-patak partján és a napelemmel működő versenyautóknak az iskola előtt. Mi szervezők pedig leginkább azért szurkoltunk, hogy minden csapat sikeresen teljesítse a Farkas-erdőben megtartott akadályversenyt, ahol nem tanárok, hanem Watt kapitány irányította őket, egy telefonos applikáció segítségével. De szurkoltunk azért is, hogy a kódvadászat és a társas elkészítése során, minél több információt gyűjtsenek be tanulóink a QR kódok mögé rejtett tudatosabb energiahasználatról.

De miért is volt nehéz értékelni a társasjátékokat? Azért, mert az elmúlt években megtartott szűcsös témanapokon sokat tanultunk a szelektívgyűjtésről, megtapasztaltuk, hogy mi a különbség az újrahasznosítás és az újrahasználat között. A társasjátékok mindegyikében visszaköszöntek az előző évek tapasztalatai. A központi téma ugyan a tudatos energiahasználat volt, de a játékok díszítésében, felépítésében újratervezték a gyerekek ezeket a hulladékfajtákat, és ügyesen belecsempészték a játék kérdés sorába is az ezekkel kapcsolatos fogalmakat és egyszerű magyarázataikat.

Amikor olyan beszélgetéseket hallok, amelyekre korábban utaltam, amikor egy-egy produktum megtekintésekor, kipróbálásakor pontos környezetvédelmi fogalmakkal találkozom, akkor azt gondolom, hogy sikerült megvalósítani környezetünk védelmére, a fenntarthatóság pedagógiájára épülő tanulói szemléletformálást!

Mi lehet a siker kulcsa? A recept nagyon egyszerű. Vegyünk egy nagy adag, 600 főnyi lelkes gyereksereget, tegyünk hozzá egy marék, 50 főnyi fáradhatatlan pedagógust, adjunk hozzá egy kis adag, kreatív környezetvédelmi munkaközösséget, valamint néhány elszánt szervező tanárt. Végül az egészet gyúrjuk össze egy támogató iskolavezetéssel.

Ez úton is köszönöm kollégáim és tanulóink munkáját!

Fodorné Branstädter Ágnes
környezetvédelmi munkaközösségvezető

Fotómontázs: Nagy Szilvia

Témanapok egy tanuló szemszögéből

Az idei témahét egy kicsit más volt, mint az eddigiek. Lehet, azért, mert most másféle programok voltak, mint tavaly, de valószínűleg azért is, mert idén én voltam a csapatkapitány.

Tehát nekem kellett a gyerekekre vigyázni és figyelni, hogy mindenkinek legyen a számára megfelelő teendő. Izgalmas volt együtt ötletelni azon, hogy majd mit hozzunk létre közösen. A gyerekek között voltak kreatívabbak és segítőkészebbek, de szerintem mindenki megpróbálta magából kihozni a legtöbbet. Végül kitaláltuk, hogy mi legyen a saját kis munkánk és mindenki felírta, hogy neki mit kell majd hoznia a témahét első napjára. Hát nálunk sajnos páran elfelejtették hozni azt, amit megbeszéltünk, de végül megoldottuk a problémát. Minden kicsi és nagy tényleg nagyon szorgalmasan végezte a számára kiadott feladatot. A kicsik ügyesen színeztek, és bármikor kértünk tőlük valamit, boldogan megcsinálták nekünk. Legyen szó tálkamosásról vagy a már nem használt hulladékok kidobásáról, mindig szaladva segítettek. A nagyobbak iszonyat aranyosan vágtak, ragasztottak, írtak, amit csak kellett, meg alkottak.

A csapatunk nagy összhangban volt a kiránduláson is, mivel hangosan szurkoltunk mindig az éppen valami feladatot végző kicsiknek. A hajózásnál egy kicsit elszomorodott a csapat, mivel nem nyertünk, csak egyszer, de a napelemes kocsizásnál mindenki feldobódott, hiszen mindegyik kört megnyertük. Őszintén, a csapatunk borzasztóan jó volt, nem volt senki, akivel probléma lett volna, mindenki nagyon ügyes volt a témahét során. Szívem szerint az összes gyereknek adtam volna egy oklevelet, hiszen mindenki nagy segítség volt nekem és a helyettesemnek a társasjáték megalkotásában.

Szuper volt ez a három nap, mert végre én lehettem a csapat vezetője és ez nagyon jó érzés volt. Szerettem a kicsikre vigyázni, a felsősök meg tőlem kérdezték, hogy mikor mit tegyenek, így a feladatok kiosztása és az azokban való segítés is egy élmény volt.

Vida Lilla 8.a